Ringató a Római Magyar Akadémián! 

2018. 11. 10. Gállné Gróh Ili


Egy emlékezetes szombat délelőttöt töltöttem 2018. november 3-án a Rómában élő kisgyermekes családokkal! Énekeltünk, játszottunk, és azt hiszem, hogy nagyon örültünk egymásnak. 

 

A Római Magyar Akadémia épülete, ahol minden héten szólnak a magyar népdalok

Borsi mesék 2-4 éves gyerekeknek

2018. 11. 09. Gállné Gróh Ili

Szeretettel ajánlom a Borsi mesék sorozatot 2-4 éves gyerekeknek!

A Borsi mesék című új sorozatból a kisebbek is megismerkedhetnek Vica a zenészlány és Borsi a kis tacskó történeteivel. Egy-egy kötetben két mese kapott helyet Szert-Szabó Dorottya teljes oldalas, gyönyörű illusztrációival.

Az új könyv két meséje: 

Borsi palacsintája és Borsi esküvőn

Köszöntő

2018. 10. 27. Gállné Gróh Ili

Szeretettel köszöntök minden látogatót a megújult Ringató honlapon!

Olyan, de olyan régóta tervezem, és olyan, de olyan sokat gondolkodtunk, dolgoztunk, egy remek "stábbal" ezen az oldalon, míg eljutottunk odáig, hogy most kitárjuk a Ringató honlap virtuális kapuját, lépjetek be rajta!

Tudom, hogy még keresgélni kell itt sok mindent, és tudom, hogy egy kis időt kell szánni eleinte a tájékozódásra ezen az oldalon, hiszen a régit szoktátok meg. Azt is tudom, hogy még nem tökéletes minden, és talán hibák is előfordulhatnak itt-ott (köszönöm, ha észreveszitek, és szóltok érte). Igyekszünk, hogy minél előbb minden teljes legyen, jól működjön, sőt a későbbiekben több újdonságot is találni fogtok ezen az oldalon.

 

Egy kis "történelem":

A Ringató program 1991-ben indult Szekszárdon, akkor még nem ez volt a neve a foglalkozásoknak, de tény, hogy ebben az évben kezdtem el kisgyermekes családokkal foglalkozni.

Szekszárd - szeretem ezt a kedves, csendes várost, de már nem itt élek.

Aztán 1998-ban - történelmi pillanat az életünkben - a Duna Televízió háromrészes sorozatot készített velünk, aminek ezt a címet adtuk Bartalus Ilona kiváló zenepedagógussal, zenei szerkesztővel: Ringató.  

Irány a világháló!

A Ringató ekkor még nem volt jelen az interneten, de aztán a fiam biztatására, az ő segítségével megszületett a ringato.hu oldal 2004-ben. Ez volt az első és nagyon sok minden miatt számomra talán a legkedvesebb formája a honlapnak, és ezzel hirtelen kitárult a világ. 

Azóta többféle külsőt öltött ez a weboldal, a tartalma is alakult, csiszolódott, ahogy a Ringató életében is nagyon sok változás történt. Már Budapesten élek, kialakítottam a határainkon túl nyúló hálózatot. A feladatokban nem vagyok egyedül, több mint száz tanítványom, kolléganőm van. Mindenkit megtaláltok, a honlapon, csak keressétek bátran a kolléganőket!

TADAAAAM! Megérkeztünk, és "Úgy tetszik, hogy jó helyen vagyunk itt!

"Néhányan" a kolléganők közül. A kép készítése óta kb. kétszer ennyien vagyunk szerte az országban, világban.

Számtalan kiadványunk segíti a kisgyermekes családokat, pedagógusokat, hogy a művészet eszközeivel neveljenek, gazdagítani tudják a gyerekeket és önmagukat. A rendszeresen működő, lassan 300 helyszínünk mellett évente több nagy rendezvényünk van Budapesten és vidéken is, és kiváló emberek segítik nemcsak a szakmai munkánkat, hanem az úgynevezett marketinget, a programok szervezését, lebonyolítását. 

"Ezer család énekel" - színpad...

...és a nézőtér - 1200 felnőtt ült a hatalmas leszőnyegezett csarnokban. Anyukák, apukák, nagyszülők és gyerekek - énekeltünk

Budapesten a Millenárison.

  • 1