Ringató Magyar Zenei Nevelési Alapítvány

Rendezvények és programok támogatása

 

 

 

A külhoni pedagógusok Ringató

foglalkozásvezető képzését a BGA Zrt. támogatta.

BGA6418 / 2018 év

2018. június 18-23.

 

A tanfolyam célja, hogy a külhonban minél több településen létesüljenek Ringató csoportok, melyek működésével értékes, a magyar hagyományainkból kiinduló tartalmat, igazi értékeket, élményt kapjanak a kisgyermekes családok.

A foglalkozásokon érvényesüljenek a közös éneklés és játék közösségformáló hatásai is.

A tervben előválogatás, képzés és utógondozás szerepelt, és a tervnek megfelelően meg is valósult.

Az előválogatás online történt, megadott szempontok alapján kellett a jelentkezőknek a bemutatkozó filmet elküldeniük. A válogatás után 22 résztvevővel indult el a tanfolyam. A Felvidékről, Erdélyből,és  a Vajdaságból 20 fő érkezett, 1 fő Ausztriából és 1 fő Macedoniából.

A résztvevők névsora:

Barabás Mónika Erdély

Benedek Tibor Magor Erdély

Bereczki Elekes Klára Erdély

Dognár Mónika Vajdaság

Gordos Szilvia Vajdaság

Gúti Annamária Vajdaság

Hanák Rigó Ildikó Vajdaság

Jakab Krisztina Felvidek

Kecskés Márta Felvidék

Kosztyó Bodnár Györgyi Felvidék

Magyari Csilla Erdély

Patala Annamária Vajdaság

Pop Aleksova Elena Macedonia

Rácz Nagy Tünde Vajdaság

Schenk Angyalka Ausztria

Szabó Rapcsák Lotti Vajdaság

Szabó Róbert Vajdaság

Szécsi Viktória  Vajdaság

Takács Zsuzsanna Vajdaság

Torok Orsolya Felvidék

Varga Hajnalka Felvidék

Zacharov Erika Felvidék

A hallgatók szakmai anyagként kézhez kapták valamennyi Ringató kiadványt, egy idézetgyűjteményt Kodály Zoltán írásaiból, valamint egy bőséges szakirodalmi jegyzéket.

A képzés előadásai hétfőtől péntekig, naponta 9:00 – 16:30-ig tartottak. A tanfolyamon az előre megadott tematika szerint haladtunk, az egyes elméleti fejezeteket átgondolt, alapos gyakorlati képzés egészítette ki, játék- és daltanulással, módszertani gyakorlatokkal, két élő bemutató foglalkozással és foglalkozáselemzéssel. A nap közbeni szünetekben egyéni konzultációra is volt lehetőség. Mindez kiegészült 2-2 órás marketing és közösségi média képzéssel.

Mindvégig azt tapasztaltam, hogy rendkívül nagy érdeklődéssel vesznek részt az órákon a hallgatók, nyitottak, készségesek, mindenben együttműködőek voltak.

A résztvevő pedagógusok zenei, zenepedagógiai felkészültsége megfelelő volt, néhányan kiemelkedő zenei, módszertani képzettséggel, tájékozottsággal rendelkeztek.

Utógondozás

A tanfolyam elvégzése után minden résztvevő lehetőséget kapott arra, hogy csatlakozzon a Ringató zenei nevelési programhoz, a Ringató hálózathoz. A 22 főből jelenleg 8 fővel kötöttünk Ringató védjegyhasználati szerződést, így ők Ringató foglalkozásvezetőként működnek a lakhelyükön, illetve annak környékén. A szerződéskötés még tavaly a tanfolyam befejezése után megtörtént, ezzel egyidőben nagy mennyiségű reklámanyagot, írásbeli segítséget kaptak valamennyien. Többen igényelték a szóbeli konzultációt skype-on, tanácsot kértek, sikerekről számoltak be. A 2018-as őszi és a 2019-es tavaszi szakmai napunkon részt vettek, a Facebookon is tartjuk a kapcsolatot,  folyamatosan követem a szakmai tevékenységüket.

Rendkívül jó visszajelzéseket kapok tőlük, rendszeres foglalkozásokat tartanak. Gyakran számolnak be a sikereikről, egymással is tartják a kapcsolatot.

 

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
 

 

 

EFOP-1.3.5-16-2016-00996 „Ringatók az unokákkal program - nagyszülők és kisgyerek” - aktuális pályázat
 

Kedvezményezett neve: Ringató Magyar Zenei Nevelési Alapítvány

Projekt címe: „Ringatók az unokákkal program - nagyszülők és kisgyerek”

Szerződött támogatás összege: 25.000.000 Ft

Támogatás mértéke: 100 %

Projekt tartamának bemutatása: Az EFOP-1.3.5-16 számú „Társadalmi szerepvállalás erősítése a közösségek fejlesztésével” című felhívás célja új kisközösségek létrehozásának, fejlesztésének elősegítése a helyi igények felszínre kerülése érdekében, továbbá a meglévő közösségek megerősítésének megvalósítása érdekében.

Jelen konstrukció elsősorban a fiatalok, a családok és fizikailag-szellemileg friss idősek, nyugdíjasok kisközösségi kereteken belül szerveződő társadalmi, gazdasági aktivizálásával, közéleti szerepvállalásuk erősítésével, karitatív, önkéntes alapon végzett tevékenységeivel, a generációk közötti együttműködéssel segíti elő a területi és társadalmi kiegyenlítődést.

Az EFOP-1.3.5-16-2016-00996 számú „Ringatók az unokákkal program - nagyszülők és kisgyerek” című projektünk megvalósításával hozzájárulunk a generációk közötti együttműködés és kapcsolat, a társadalmi összetartás erősítéséhez; az önkéntes és karitatív tevékenységekben való részvétel előmozdításához; a közösségi integráció, a civil társadalom megerősítéséhez; a társadalmi szolidaritás céljának eléréséhez.

Projekt tervezett befejezési dátuma: 2020.07.01.

Projektazonosító száma: EFOP-1.3.5-16-2016-00996

 

"RINGATÓ"
KOMPLEX CSALÁDTÁMOGATÁSI PROJEKT A DÉL-DUNÁNTÚLON  - lezárt pályázat

EFOP-1.2.1-15-2016-00111 - pályázat

Az "Én Ovim" Alapítvány sikeres pályázatának köszönhetően 2017. január 1-től 2018. december 31-ig az Alapítvány a Ringató  Baráti Társaság Egyesülettel   karöltve  valósítja meg a kisgyermekes családok sokoldalú elérését célzó, színes programját. A program keretében  csoportos foglalkozásokat, rendezvényeket és workshopokat tartunk a Dél- Dunántúlon. 

 

Fotók a közös rendezvényekről itt!

További tudnivalók az "Én Ovim" Alapítványról itt olvashatók.

 

Záró szakmai beszámoló az EFOP-1. 2. 1-15-2016-00111 számú projekthez

  2017. január 1-től  2019.01.01-ig 

terjedő időszakára

 

A védőháló a családokért című pályázatra benyújtott Ringató – Komplex családtámogatási program a Dél Dunántúlon című pályázati anyagunk 2016 december 12-én támogatásban részesült. Az elnyert támogatás 39.999.952.-Ft melyet a két évet átölelő programsorozat lebonyolítására használhatunk fel.

A projekt menedzsment folyamatosan dolgozott az ajánlatkéréseken, szerződés kötéseken, szakmai programok szervezésén, lebonyolításán, illetve a beadandó kifizetési kérelmeken, szakmai beszámolókon és hiánypótlásokon.

Az eredeti tervnek megfelelően zajlottak a programok a résztvevő megvalósítók lelkes, színvonalas munkájának köszönhetően.

Nagy sikerrel, hatalmas érdeklődés mellett folytak a rendezvények.

A projekt átfogó célja: A család társadalmi szerepének megerősítése, a családi kohézió növelése komplex szolgáltatások nyújtásával.

A projekt célcsoportokhoz rendelt részcéljai:

A gyermekneveléssel kapcsolatos korszerű ismeretekkel rendelkező szülők és leendő szülők számának növelése.

Sajátos- vagy nehéz élethelyzetben lévő családok támogatása, helyzetének javítása az önkormányzati családsegítő intézmények tevékenységét kiegészítő segítő szolgáltatásokkal.

Bevált mintaprogramok, jó gyakorlatok szélesebb körben történő elterjesztése, a családok egymást segítő közösségeinek megerősítése, a családok jól-léte érdekében a helyi szintű összefogás ösztönzése.

A programokat a Dél-Dunántúli térségben, kiemelten a Szekszárdi Kistérségben, illetve a Pécsi Kistérségben 16 településen valósultak meg.

 

Az intézményi és szakmai partnereinkkel megvalósított programok magukban hordozzák a jövőbeni együttműködés reményét is.

Hosszú távú cél: Fontos szempontnak tartjuk, hogy a projekt hatása széles körben elterjedjen, helyben történő hasznosulása mellett hatása a régión túl is értékelhető és fenntartható legyen. Projektünk az emberi lét sokoldalú – zenei, mozgásos, kreatív, élményszerű, kommunikatív és interaktív – megnyilatkozásait használta fel egy komplex családtámogatási modell kiépítéséhez.

 

A projekt sikerét bizonyítja, hogy a 2019 január 1-ig tervezett legalább 400 résztvevővel szemben, programjainkon 1533 fő vett részt!

A tanácsadások a Gant diagram szerint zajlottak, a projekt végére teljesítettük a kitűzött célértéket. A tanácsadásokon 192 fő vett részt.

A 10 fős kiscsoportos foglalkozások a GANT diagram szerint zajlottak a projekt végére teljesítettük a kitűzött célértéket. A foglalkozásokon 240 fő vett részt.

A 20 fős csoportfoglalkozások is a GANT diagram szerint zajlottak a projekt végére teljesítettük a kitűzött célértéket. A foglalkozásokon 361 fő vett részt

Félévente megrendezésre kerültek a Workshopok. A rendezvényeken 192 fő vett részt.

A projektben a tervezett programok a GANT diagram szerint zajlottak, a résztvevők száma minden esetben elérte, vagy meghaladta az eredetileg tervezettet!

A résztvevők létszámát a jelenléti ívek alapján elkészített táblázatból függvény segítségével számoltuk ki, így a duplikáció kizárt.

 

Szeretnénk megköszönni, hogy támogatták programunkat, lehetőséget biztosítva a megvalósításra!

 

A fotódokumnetáció a 3. mérföldkőhöz itt megtekinthető